Édesapám Méhteleken született 1927-ben, és bár fiatalon, majdnem gyerekként elkerült onnan, élete végéig rajongásig szerette szülőfaluját.
Késői születésű gyerek vagyok, de az én időmben is évente legalább egyszer, vagy inkább többször is meglátogattuk nagyapámat és apám testvéreit. Mariska nénémék háza közel volt a "Nagyárokhoz" (így hívták a falu határában futó "Éger" patakot), aminek egy modern és erős vasbeton hídján sokszor jártunk át sétálni az erdőbe jó levegőt szívni, virágot szedni. Ott ismertem meg a kosárral halászást is.
A családi albumot több százszor lapoztam végig kamaszkorom óta, és szinte retinámba égett ez a néhány kép az összedőlt házról, az elsodort vasbeton hídról, és persze az építőtábor bejáratáról és az új lakótelep épüléséről, ahova nagynénémék is költöztek később, szocreál "Kádár kocka" házba. Aztán évtizedekig ezt az eldőlt hidat látogattuk, ha a "nagyárokra" mentünk. Mivel már egyetlen élő rokonom sincs ott, és a szüleim is elmentek, régen jártam arra. Azt sem tudom, megvan-e még a híd romja, vagy újjáépítették.